Twelve: Bízom benne

Hai babes!
Először is, ne haragudjatok a két nap késésért, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Most viszont meghoztam a részt, remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm szépen a hozzászólásokat, most is örömmel fogadom! Jó olvasást! :) X

*GEORGE*

Most rajtam volt a sor, hogy elmerengjek Thalia vonásain. Az arcbőre sima volt és szinte természetellenesen fehér, mintha nem sokszor érte volna napfény, ezzel éles ellentétben állt sötétbarna haja és mélykék szempárja, amit eddig csak néhányszor láthattam, mivel általában kerülte a pillantásom. Emellett nagyon vékony volt, kulcscsontja még a felsőjén át is kirajzolódott, arca kicsit beesett, mintha beteg lenne. Mindezek ellenére nagyon vonzónak és szépnek találtam.

A lány légzését hallgattam és gondolkoztam. Jól tudtam, hogy nem azon kellene agyalnom, hogy miként kerülhetnék hozzá közelebb, mikor ennél sokkal nagyobb szarban vagyok, de ha a közelemben volt, akaratlanul is ezt hozta ki belőlem. Az idő múlásával a titkolózását és kezdeti ridegségét felváltotta egy teljesen más viselkedés. Most gyengébb volt és sebezhető, de ez volt valójában ő. Végre nem akart erősnek tűnni, hagyta, hogy az érzelmei utat törjenek és talán így megengedi, hogy segítsek. Segítsek neki és magamnak is.

A tagjaim elgémberedtek a hosszas egy helyben üléstől, ezért felálltam és körbesétáltam, hogy kicsit megmozgassam magam és elűzzem a tagjaim merevségét. Az ablakhoz mentem és megpróbáltam kinyitni, hogy kicsit felfrissítsem az áporodott levegőt. A régi zár nehezen bár, de végül engedett és szélesre tártam az ablakot. Mélyen magamba szívtam a hűvös levegőt, a szökés eszembe sem jutott, lehetetlen lett volna a rácsoktól, de még anélkül is, az emeletről, megbilincselve egyenesen öngyilkosság. Kiabálni? Ugyan minek? A környék olyan volt, mintha senki nem lakott volna itt, minden ház elhagyottnak tűnt, felesleges lett volna minden erőfeszítés. Egyébként sem így akartam innen kikerülni.

Ahogy ezeken merengtem, nyikorgást, majd egy csattanást hallottam a hátam mögül. Megfordultam, egyszerre több gondolat is végigfutott rajtam, de egyik sem igazolódott be. Először Thalia felé pillantottam, de továbbra is összekuporodva aludt a fotelben. Ezután az ajtóra néztem, de ott sem tapasztaltam mozgást. Ellöktem magam az ablaktól és három lépéssel átszelve a helyiséget az ajtónál termettem. Próbaképp megfogtam a kilincset és legnagyobb döbbenetemre a legkisebb erőfeszítés megtétele nélkül nyitottam ki az ajtót.

Először nem tudtam, mit tegyek. Felmerült bennem, hogy talán csak az a seggfej jött vissza és tesztelni akar, de aztán rájöttem, hogy nem láttam kocsit a ház előtt és semmi jelet, hogy bárki is lenne a házban rajtunk kívül. Eszembe jutott, hogy amikor Lia bejött, nem hallottam a kulccsal matatni. Tehát ő volt elővigyázatlan és nyitva felejtette az ajtót.

Gyorsan hátralestem és mivel semmi mozgást nem tapasztaltam, ezért mielőtt meggondoltam volna magam, kiléptem a folyosóra és behúztam magam mögött a szoba ajtaját, hogy a huzat ne csapkodhassa. Mivel, amikor behoztak ide, nem voltam magamnál, fogalmam sem volt, hogy mit merre találok, de sejtettem, hogy inkább a ház lenti helyiségeit használják, így a földszintre indultam. 

Ahogy vártam, nem találtam túl sok személyes holmit, csak néhány ruhadarab és üres pizzás doboz hevert a nappali padlóján. Körbejártam mindent, akármilyen kis apróság jól jött volna, ami utalhat rá, hogy kik az elrablóim vagy miért kerültem ide, de semmit nem találtam. Vagy nem is volt semmi, vagy profin eltüntették a nyomokat.

A nappaliból a konyhába vezetett az utam, ahol rögtön feltűnt az odaégetett étel csípős szaga és a felhalmozott koszos edények bizonyították, hogy Thalia tényleg megpróbálkozott a vacsorakészítéssel, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Megmosolyogtatott a tudat, hogy bizonyára gőze sincs a főzésről, de mégis bevetette magát a konyhába.

Aztán tekintetem továbbsiklott a konyhapultra és lefagyott a mosolyom. Közelebb léptem és lassú mozdulatokkal kezembe vettem a márványlapon fekvő mobilt. Valószínűleg Lia felejtette itt, amikor félbe hagyva a konyhában végzett tevékenységet, feljött hozzám. Elgondolkozva forgattam kezemben a kis készüléket. Itt a tökéletes lehetőség, felhívhatnék akárkit és segítséget kérhetnék. Nincs itt senki Thalián kívül, semmi bajom nem eshetne és sima ügy lenne az egész. De pont a lány miatt hezitáltam. Ha ránk törne egy csapat rendőr, hiába kezdenék magyarázkodni, nem kérdeznének semmit, Liát is ugyanolyan bűnösnek tartanák, mint az apját. Ezt pedig el akartam kerülni. Őrültségnek tűnt, de minden perccel, amit vele kellett töltenem, csak egyre fontosabbá vált és meg akartam menteni. Mindkettőnknek segítségre volt szüksége.

Hosszas hezitálás után végül beírtam az első számot, ami eszembe jutott és fülemhez emeltem a készüléket. Feszülten hallgattam a búgást, már azt hittem fel sem veszi, de épp amikor ki akartam nyomni, a vonal kattant és a jól ismert hangot hallottam. - Halló?

Vettem egy mély levegőt, mielőtt válaszoltam volna. - JJ, itt George.

- George? Úristen ember, mi van veled? Mi történt? Hol vagy? Mondj már valamit! - kiabált rám, miután egy levegővel elhadart vagy húsz kérdést.

- JJ, állj le, oké? - vágtam közbe, felemelve a hangom. - Mindent elmondok, csak hallgass végig! Nincs sok időm.

Erre a kijelentésre bandatársam végre hajlandó volt befogni és rám figyelni. - Van ott még valaki? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért. Nem szerettem volna, ha más is fültanúja a beszélgetésnek, konkrét terveim voltak, erről pedig csak JJ-nek kellett tudnia.

- Ne szórakozz már! - csattant fel. Kezdtem feldühíteni, de tudnom kellett, ezért továbbra is hallgattam. - Nincs itt senki, a kocsimban ülök, most indulok Cat-hez - közölte végül. - Most már el árulnád mi a fene folyik itt? Hol az istenben vagy? Utoljára akkor láttalak, mikor odamentél ahhoz a csajhoz a bárban. Anyukád rohadtul aggódik és ha most szórakozol, esküszöm, hogy...

- Rendben. Haver, nagyon figyelj rám - kezdtem bele, mintha meg sem hallottam volna az előbbi kirohanását. - A csaj, akivel láttál, valami maffiafőnök lánya - Erre a kijelentésemre JJ felhördült, ezért gyorsan folytattam. - Nyugi, semmi bajom! Fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt, de szeretnék tőled egy szívességet kérni. Ha legközelebb felhívlak, értünk kellene jönnöd.

- Meg vagy te húzatva? A rendőrséget kellett volna hívnod, nem engem! És mi az, hogy értünk? - kelt ki magából újra. - Hol vagy?

- Figyelj, JJ, Thalia nem akarta ezt, az egészet az apja kényszerítette rá. Megismertem és már csak egy hajszál választ el attól, hogy rávegyem, hogy megszökjünk. Hidd el, ő az egyetlen, aki most segíthet - hadartam, figyelmen kívül hagyva a hollétemre vonatkozó kérdést, próbáltam vele megértetni a helyzetet.

- Neked teljesen elment az eszed - tagolta a szavakat lassan. - Az a csaj drogot kevert az italodba, elkábított és elrabolt, te meg azzal jössz nekem, hogy nem is olyan vészes? - Volt egy olyan érzésem, hogyha most itt lett volna, behúz egy jó nagyot, hogy észhez térjek. De anélkül is tökéletesen tudatában voltam a döntéseimnek.

- Hajlandó vagy segíteni, vagy keressek valaki mást? - tettem fel a kérdést nyugodtan, száz százalékig tudatában a válasznak.

JJ káromkodott egy sort és hallottam, hogy ököllel a műszerfalra csap. - Csak bökd ki, hogy mit kell tennem - sóhajtott végül, hangja remegett az elfojtott indulatoktól. 

- Rendben. Hamarosan újra fel foglak hívni. Csak annyit kérek, hogy akkor azonnal gyere értünk. Még nem tudom mikor és egyenlőre azt sem, hogy hová, ne kérdezz semmit, akkor majd mindent elmondok - vázoltam neki az elképzelésemet.

Néhány másodperces hallgatás után JJ újra megszólalt, de egyáltalán nem ezt a kérdést vártam tőle. - George, te beleestél abba csajba? Ez nagyon rossz ötlet... tudod, hogy ki ő és mit tett. Inkább tartsd távol tőle magad és...

Élesen beszívtam a levegőt. Tartottam tőle, hogy megpróbál majd lebeszélni. Feleslegesen, én már döntöttem. - Haver, én sem értem ezt az egészet, csak azt tudom biztosra, hogy Thaliát kényszerítették. Mesélt nekem. Szörnyű dolgokat, amiken keresztül kellett mennie. Ő nem akarja ezt, JJ. Segítenem kell neki... én bízom benne - mondtam ki végül, ami már egy ideje foglalkoztatott belülről. Tényleg úgy éreztem, hogy megbízhatok a lányban.

- Rendben - A hangja beletörődő volt és az előbbi dühe szinte teljesen elpárolgott. -Csak vigyázz magadra, George!

- Meglesz - biztosítottam. - És JJ, kérlek ne mondj semmit anyáéknak. Nem akarom, hogy aggódjanak - halkult el a hangom.

Tudtam, hogy nagy kérés ez JJ-től és óriási terhet raktam ezzel a vállára, de nem akartam senki mást belekeverni ebbe. Ő volt az az ember, aki kellőképpen érett és felelősségteljes volt ahhoz, hogy ne szúrjuk el és senkinek ne essen baja. 

Végül elköszöntem tőle és megszakítottam a vonalat. A híváslistából kikerestem a számát és a törlésre nyomva eltávolítottam. Alig fordultam meg, amikor váratlanul lépteket hallottam a szomszédos helyiségből, mire az adrenalinszintem az egekbe ugrott. Kétségtelen; lebuktam.