Twenty-eight: A "cuki fiú"

Hello-hello!
Szombat van, tehát kötelező rész! El sem hiszem, hogy már csak egy hét maradt az iskolából, aztán jön a megérdemelt pihenés! De addig is, visszaszámlálás indul! Ezen kívül már csak két rész, valamint  az Epilógus és befejeződik George és Thalia története. Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem már most hiányzik, pedig még közel sincs vége! Na, de nem húzom tovább a szót, köszönöm a visszajelzéseket és jó olvasást kívánok!

Reggel szerencsére én ébredtem hamarabb és jóleső megnyugvással vettem tudomásul, hogy ezúttal George is mellettem van. A lehető leghalkabban kibújtam mellőle, magamra kaptam a fehérneműm és a fiú tegnap viselt ingébe belebújva, a konyha felé indultam.

Megtorpantam, mikor az ágy mellett, a földön megpillantottam a darabjaira hullott mobilját, ami valószínűleg az éjjel érhetett ilyen csúfos véget. Az emlékek hatására elvörösödtem, eszembe jutott, mit csinált George a második alkalommal, fejembe tolultak a gondolataim és újra éreztem érintéseit az egész testemen. Mielőtt a fantáziám túlságosan is szárnyalni kezdett volna, gyorsan lehajoltam a készülékért és visszahelyeztem bele az akkumulátort, majd leraktam az éjjeliszekrényre. 

Nem akartam engedély nélkül hozzányúlni a személyes dolgaihoz, de úgy gondoltam, abból semmi baj nem lehet, ha készítek neki valami reggelit, mielőtt felébred. Egyrészt szerettem volna valahogy viszonozni a tegnap estét, másrészt én is farkas éhes voltam.

Mivel a főzési tudományom semmit nem javult - hiszen a szállodában töltött héten is készen kaptam az ételeket, még csak a kisujjamat sem kellett mozdítanom értük -, így a hűtőben talált hozzávalók alapján a palacsinta mellett döntöttem, a gyors és viszonylag egyszerű elkészítési mód miatt.

Éppen a megpakolt tányérokat helyeztem a reggeliző asztalra, amikor két kar fonódott a derekam köré és megéreztem George leheletét a nyakamon. - Jó reggelt - mormolta a fülembe, reggeli, rekedtes hangján.

- Neked is - mosolyodtam el és szembefordultam vele. Haja rendezetlenül meredezett az ég felé, arca még kicsit nyúzott volt és meglátszott rajta a párna lenyomata, de kétségtelenül és piszkosul szexi látványt nyújtott.

Közelebb húzott magához, arcunk között csak pár centi volt. - Tudtad - nyomott egy puszit a számra. - hogy - még egy puszi, ezúttal az arcomra. - az ingemben istentelenül kívánatos vagy? - Minden szót egy újabb puszi követett, így haladt végig az állam vonalán, le egészen a nyakamig - ezzel - és a szavaival sikerült elérnie, hogy egy érett paradicsomra hasonlítsak. - Mostantól csak az én ruháimat viselheted - vigyorgott rám, mikor látta a rám kifejtett hatását, majd szeme az tányérokon roskadozó palacsinta halomra tévedt és már nem is voltam olyan érdekes számára.

- Mit terveztél mára? - kérdezte George két falat között. - Szeretnél itt maradni? Nézhetnénk filmet... vagy vissza akarsz menni anyáékhoz?

Vártam pár másodpercet, mintha csak gondolkoztam volna és csak azután válaszoltam. - Szóval... szerettem volna felhívni  Amy-t és találkozni vele. Ő a legjobb barátnőm és úgy gondolom, hogy joga van tudni az igazat a történtekről - pislogtam bocsánatkérően a fiú felé.

- Uhm, rendben - motyogta, látszott rajta a csalódottság, minden bizonnyal azt tervezte, hogy együtt töltjük majd a napot. - Csak maradj mindig emberek között!

Megforgattam a szemem az utasítást hallva, de közben mosolyogtam. Néha George kicsit túlzásba vitte az aggódást apámmal kapcsolatban, ugyanis szent meggyőződése volt, hogy apám elsődleges célpontja még mindig én vagyok.

- Értettem, apu - véknyítottam el a hangom és hevesen bólogattam hozzá. A grimaszából ítélve, George nem tartotta annyira viccesnek a beszólásom. Megkerültem az asztalt, oldalról belehuppantam a fiú ölébe és átöleltem a nyakát. - Ne izgulj, a belvárosban fogom vele megbeszélni a találkozót, egy kellemetlenül levegőtlen és megfelelően zsúfolt kávézóban - közöltem vele megadóan mosolyogva, hogy elvegyem a mondandóm csípős élét. - Vigyázok magamra és sietni fogok, így a nap többi részét együtt tölthetjük - egészítettem ki magam.

- Ígéred? - kérdezett vissza azonnal, ölelése szorosabbra fonódott a derekamon, ujjai feszesen simultak a bőrömre.

- Persze, nagyon gyors leszek, aztán azt csinálunk, amit szeretnél.

- Nem erre gondol...

- Szuper, akkor most megyek és felhívom Amy-t! - ugrottam fel, szándékosan félbeszakítva a megkezdett mondatát. Még nyomtam egy puszit az arcára, majd a bosszús fejrázásától kísérve, felkuncogtam és elhagytam a konyhát.

Bekuporodtam a kanapé sarkába és fülemhez emelve a készüléket, tárcsáztam. Kicsit tartottam tőle, hogy Amy nem fogja felvenni az ismeretlen számról érkező hívást, de néhány másodperces várakozás után megszakadt a monoton búgás, helyette az ismerős hang szólalt meg. - Halló?

- Amy? - kérdeztem a biztonság kedvéért, bár tudtam, hogy barátnőm van a vonal másik végén.

- Igen. Thalia, te vagy az? De örülök, hogy hívtál! Mi a helyzet? Hogy vagy? - bombázott lelkesen a kérdéseivel.

- Igazából azért hívtalak, hogy találkozzunk és akkor nyugodtabban beszélgethetnénk - vetettem fel, mire Amy azonnal beleegyezett. - Akkor egy óra múlva az Espressoban?

- Tökéletes! Alig várom, hogy újra dumcsizhassunk - közölte egy nyughatatlan kamaszlány energiájával. - Akkor ott találkozunk! Puszi! - Aztán kattanás és a vonal megszakadt.

Mosolyogva helyeztem vissza a készüléket a tartójába. Találkozom Amyvel, csajos dolgokról dumálunk, talán az esküvője is szóba kerül, aztán hazajövök és George-al töltöm a nap többi részét, beszélgetünk, filmezünk. Csupa átlagos, mindennapi dolog. Imádom.

A megbeszélt időpontnál pár perccel később érkeztem meg a kis kávézóba. Rövid nézelődés után kiszúrtam Amy-t az egyik belső asztalnál, ahogy vidáman integetett nekem. A kis helyiség még a szokottabbnál is zsúfoltabb volt, ezért eltartott pár percig, mire sikerült elérnem az asztalt. Egy öleléssel üdvözöltem barátnőmet, majd leültünk egymással szembe.

- Úgy örülök, hogy látlak! - szorongatta meg a kezem, majd kicsattant a boldogságtól. - Remélem nem bánod, hogy rendeltem neked egy capuccinót. Ó, majd elfelejtettem, Nick üdvözöl! Most pedig mesélj, mi van veled? Azt hittem hamarabb felhívsz majd - biggyesztette le az ajkait, de egy másodperc múlva visszatért a jókedve, én meg csak kapkodtam a fejem és igyekeztem mindenre odafigyelni, amit kérdez és mond.

Amy nyitottsága és a tudat, hogy mindig is nagyon megértő volt, valamint könnyen elfogadott dolgokat, könnyebbé tette számomra, hogy belekezdjek a történetem elmesélésébe. - Azért hívtalak most, mert az elmúlt két hétben a tárgyalásom töltötte ki a napjaim nagy részét - mondtam ki egyszerűen.

Amy arcáról eltűnt a mosoly, helyét értetlenkedés vette át. - Miről beszélsz, Lia? - hitetlenkedve felvonta a szemöldökét, mintha csak egy rossz vicces sütöttem volna el és arra vártam volna, hogy velem együtt nevessen a borzalmas poénon.

Megerősítésként bólintottam és egy sóhajt követően újra nekikezdtem, hogy elmeséljem az eddigi életem szörnyű és kiábrándító részleteit és csak reméltem, hogy Amy nem fog faképnél hagyni.

Húsz perc múlva az utolsó szó is elhagyta a számat, majd hátradőltem és kíváncsisággal vegyes félelemmel néztem barátnőmre, aki kicsit sokkoltnak tűnt. Türelmesen várakoztam, amíg összeszedi magát és képes lesz reagálni az elhangzottakra.

- Tehát... szóval ezért... ezért szakítottad meg velem a kapcsolatot? Az apád miatt? - Sikerült végül annyira összeszednie magát, hogy ennyit kinyöghessen.

Bólintottam. - Nem akartalak még nagyobb veszélynek kitenni, így is elég volt, hogy évekig nagyon közeli kapcsolatban álltunk egymással. Nem bírtam volna ki, ha miattam történik veled valami.

- És most apád megszökött és körözik? Téged pedig felmentettek és George-al még mindig együtt vagytok? - Újabb bólintás volt a válaszom. - Na, és milyen az ágyban? - törte meg a kissé feszült hangulatot Amy és széles, amolyan "mindent tudni akarok" mosollyal hajolt közelebb.

- Amy! - szóltam rá, teljesen elvörösödve és a tenyerembe temettem az arcomat. Jellemző rá. Éppen most közöltem vele, hogy a legjobb barátnője apja egy maffiózó, erre az érdekli a legjobban, hogy George hogyan teljesít a hálószobában. - Egyébként tökéletes. Nagyon... intenzív - tettem hozzá kilesve az ujjaim közül, mire Amy hangosan felkacagott, az sem érdekelte, hogy a körülöttünk ülők megbámulnak minket.

- Jajj, Lia, te mázlista! Úgy örülök nektek! - csapta össze a tenyerét és izgatottan fészkelődött.

- Akkor nem utálsz? Nem ítélsz el, amiért ezt tettem? - puhatolóztam, mire Amy rosszallóan leintett.

- Dehogyis, drágám! Nem a te hibád, ismerem apádat. Világ életében egy zsarnok volt és mindig volt egy olyan érzésem, hogy valami bűzlik körülötte. Ha jobban belegondolok, kitalálhattam volna, hogy egy rohadt maffiás... már ne is haragudj - nézett rám bocsánatkérően.

Tiltakozóan ráztam meg a fejem. - Igazad van. De hagyjunk engem, most mesélj te! Hogy állnak az előkészületek? - tereltem a beszélgetést egy jóval kellemesebb téma felé, mire a lány arca felragyogott.

- Ó, minden a legnagyobb rendben! Apropó, te leszel a koszorúslányom és szigorúan semmi ellenkezés! - emelte fel az ujját, mikor már nyitottam a számat. - És muszáj elhoznod a cuki fiúdat is, meg akarom ismerni! Kö-te-le-ző! - szótagolta szájbarágósan, mintha egy 5 éveshez beszélt volna, de nem haragudtam rá.

Ő Amy, az én drága Amy-m, a legjobb barátnőm.