Twenty-seven: Csak mi ketten

Sziasztok Drágák!
Szerda van, tehát hoztam az új részt. (Időben! :D) Ez egy kicsit, hmm, hogy is mondjam, erotikusabbra sikerült. Haha. Szóval, a lényeg az, köszönöm a visszajelzéseket és remélem, hogy ez a fejezet is tetszeni fog. Jó olvasást! :)

Egy másodperc kellett ahhoz, hogy végig futtassam rajta a tekintetem és megállapítsam, George még a szokásosnál is jobban nézett ki - már ha ez egyáltalán lehetséges. Egy fekete farmert és egyszerű, fehér inget viselt, amin az első néhány gombot nem gombolta be, haja szokásosan össze-vissza állt.

Akár órákig is el tudtam volna nézni, de gondolataim félbeszakítva, udvariasan félreállt az ajtóból és maga elé engedve irányított a lakás belseje felé. Az összes helyiség, amelyeken végighaladtunk, nagyon modern volt és a letisztult színek uralkodtak, továbbá azt vettem észre, hogy George gondosan ügyelt a tisztaságra, ami a legtöbb fiúnál nem volt jellemző. De ő persze ebben is különbözött.

Több időm viszont nem maradt a lakás feltérképezésére, ugyanis a konyha közepén karomnál fogva megállított, magához húzott és egy rövid csókkal üdvözölt. - Hiányoztál.

- Te is nekem - Kicsit nevetségesnek tűnt ez a vallomás, hiszen csak pár óráig voltunk távol egymástól, de mindketten tudtuk, hogyan értette a másik. Az elmúlt egy hétre, amikor szinte nem is láttuk egymást, nem telefonálhattunk és nem léphettünk kapcsolatba, nehogy valami kitudódjon a média és a rajongók előtt. Csak pár nap volt, de borzalmasan hosszú időnek tűnt. - Mit terveztél? - kérdeztem kíváncsian és lábujjhegyre állva próbáltam átnézni George válla felett.

- Mindjárt meglátod - vigyorodott el titokzatosan, majd mögém került és ügyelve arra, hogy ne kenje el a sminkem, eltakarta a szemem. Váratlanul ért a mozdulata, ezért ösztönösen belekapaszkodtam a karjába. - Nyugalom szépségem, csak pár lépés - mormolta a fülembe, majd hátulról nekem dőlt, ezzel kényszerítve, hogy elinduljak.

Valóban, alig tettünk meg pár lépést, amikor George megállított. - Kész vagy? - tudakolta, hangjából sütött az izgatottság, mire türelmetlenül bólintottam és hagytam, hogy tenyerét elvegye a szemem elől.

Nem számítottam semmire, de amit magam előtt láttam, az felül múlta minden elképzelésemet. George valóságos kis éttermet varázsolt a nappalijából. Az elsötétített helyiség közepén egy szépen megterített asztal állt, körülötte pedig rózsaszirmok voltak elszórva a földön. A kellő világítást néhány gyertya szolgáltatta, így hangulatossá téve a szobát.

- Ez elképesztő - suttogtam, miközben körbejártam a helyiséget. Míg én a berendezést tanulmányoztam, George pezsgőt töltött két pohárba és az egyiket odanyújtotta nekem.

- Igazából nem így terveztem, de örülök, hogy tetszik - vont vállat szerényen mosolyogva. - Bár nem túl nagy szám és a vacsorát sem én csináltam, de úgy gondoltam, ez személyesebb és jobb megoldás, mintha egy étteremben, a testőrök mellett töltenénk az estét. És így legalább kettesben lehetünk.

- Ennél fantasztikusabbat nem is találhattál volna ki - mosolyogtam rá őszintén, majd közelebb léptem és egy puszit leheltem az ajkaira. George arca felragyogott a dicséretem hallatán és a derekamat átölelve tartott maga mellett, miközben összekoccintotta a poharainkat.

- Akkor, igyunk az estére és, hogy végre csak mi ketten vagyunk.

- Csak mi ketten - visszhangoztam, aztán aprót kortyoltam a hideg pezsgőből.

Ahogy a szavak elhagyták a számat, George elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra, majd kihúzta nekem a széket és megvárta, hogy leüljek, csak azután foglalta el a saját helyét.

Az egész vacsora álomba illőnek tűnt számomra. Az előző barátaim sosem tettek ilyesmit értem, ezért George viselkedése és az egész, amit megszervezett - csak miattam - idegen volt, mindazonáltal a legszebb dolog, amit fiú valaha tett értem. 

Miután befejeztük az evést, halkan beszélgettünk, néhányszor nevettem, ha valami vicces került szóba, az arcomra kiülő érzelmeim azonban nem tudtam elrejteni és ezt barátom is észrevette. - Nagyon csendes vagy - jegyezte meg, tekintetéből kiolvasható volt a kétely. - Valami gond volt az étellel? Nem érzed jól magad?

- Nem, nem, nem! - tiltakoztam azonnal, aggódó arcát látva. - George, ez mind gyönyörű és el sem tudom mondani, hogy mennyire imádom, de - a de szócska hallatán a fiú megforgatta szemeit, viszont én csak azért is folytattam. - ... én ezt nem érdemlem meg - feszengtem, kezemmel a ruhám alját piszkáltam és még véletlenül sem néztem a szemébe, inkább az abrosz mintáját tanulmányoztam. 

Pár másodperc kínzó csend után, George mély levegőt vett. - Megkérhetnélek valamire? Thalia! - szólt rám valamivel erélyesebben, amikor nem reagáltam. Kelletlenül felemeltem a fejem és ránéztem, nem tűnt mérgesnek, inkább, mint aki már belefáradt a meggyőzésembe. - Hányszor kell még elmondanom, hogy felejtsd el végre ezt a baromságot?

- Sajnálom - motyogtam félszegen. Még mindig az az érzésem volt hogy George túl jó hozzám. Túl tökéletes. Neki hatalmas szíve van, ezért egy olyan lány való hozzá, aki megérdemli a szeretetét. És én egyáltalán nem éreztem olyannak magam.

- Verd ki azt a butaságot a fejedből, hogy neked ez nem jár. Igenis megérdemled mindezt és biztos lehetsz benne, hogy én meg is fogom neked adni - fejezte be halkan és komoly arccal viszonozta a pillantásom, nekem pedig szavaitól könnybe lábadt a szemem.

- George... - nyögtem ki erőtlenül, már a sírás határán álltam, de nem akartam elrontani az estét, hisz annyit dolgozott vele, hogy tökéletes legyen. És sikerült is neki azzá tennie.

- Ne sírj - kérte immáron mosolyogva, mire összeszorítottam a szám és megráztam a fejem, jelezve, hogy nem állt szándékomban. - Gyönyörű vagy - mért végig, tekintetétől elpirultam. - Viszont zavar, hogy a húgom ruhája van rajtad... jobban mondva inkább feszélyez abban, hogy hozzád érjek - folytatta kendőzetlen őszinteséggel, pillantása most a dekoltázsomon időzött, majd újra a szemembe nézett. - Mióta megérkeztél, már vagy tízszer elképzeltem, hogyan fogom levenni rólad, miután bevittelek a hálóba.

Ezt hallva, halk, reszketős sóhaj szökött ki az ajkaimon, testem még jobban felforrósodott. George még mindig engem bámult, de én nem voltam képes tovább tartani az intenzív szemkontaktust, ezért lehunytam a szemem.

- Az az igazság, hogy nekem egyáltalán nem tetszik ez a ruha magamon - Fogalmam sincs honnan szedtem annyi erőt, hogy anélkül válaszoljak, hogy a hangom elcsuklana... talán amiatt, hogy nem kellett George mélybarna szempárjába néznem, ami minden alkalommal elgyengített.

A szék lába halkan csikorgott, majd egy másodperc elteltével megéreztem George ajkait a fülemnél. - Ezen könnyedén segíthetünk - Rövid sikítás hagyta el a számat, amikor felkapott a székről és karjaiban tartva elindult az egyik csukott ajtó felé, ami gondolom a hálószobát rejtette. - Én és a padlóm is sokkal jobban örülnénk, ha ezt a ruhát rajta látnám viszont - kacsintott rám, mire még jobban elvörösödtem. Eddig még nem tapasztaltam ezt az oldalát, egyszerre volt játékos és vágyakozó. Zavarba hozott, ugyanakkor tetszett is.

Könyökével lenyomta a kilincset, aztán belökte az ajtót és két lépéssel már odabent is voltunk. Időt sem hagyott szétnézni a szobájában, amint cipőm talpa a padlót érte, kezei közé fogta az arcomat és már csókolt is. Amíg az ágy felé hátráltunk egy pillanatra sem szakadtunk el egymás ajkaitól, közben kibújtattam lábaimat a cipőből.

Míg én megszabadítottam a felsőjétől, az ő ujjai megtalálták a ruhám cipzárját és egy pillanattal később a könnyű anyag a földön landolt. George előrébb nyomult, így én kénytelen voltam pár lépést hátrálni, amíg el nem értem az ágy szélét. Feltérdeltem a puha matracra és néztem, ahogy George kibújik a nadrágjából. Megérezhette, hogy figyelem, mert felnézett, kócos tincsei mögül rám villant a tekintete és elmosolyodott.

A gondolataimat csak ő töltötte ki. Ahogy elhelyezkedett velem szemben, ösztönösen felvezettem kezem a hajába, míg erős karjai újra körém fonódtak, azzal a céllal, hogy elérje a melltartóm kapcsát és azt is a földön heverő többi ruhadarab közé száműzhesse. Most már csak az alsóneműm volt rajtam, de egyáltalán nem éreztem magam kellemetlenül, mert ruha nélkül látott, ez is hozzátartozott ahhoz, hogy még erősebbé tegyük a köztünk lévő kapcsolatot. Mellesleg nem használta ki a helyzetet, nem bámult meg, ahogy hátradöntött az ágyra végig a szemembe nézett és még akkor is, mikor lehúzta rólam az utolsó ruhadarabot.

Átnyúlva felettem kihúzta az éjjeliszekrénye fiókját, ezt követően kis kutakodás után megtalálta, amit keresett. Megvált a boxerétől is, majd pár pillanat múlva megéreztem őt magamban. Felhúztam a lábaimat, hogy könnyebben magamba fogadhassam és a dereka köré kulcsoltam őket, míg ő felettem támaszkodott, csípője először lassan, majd egyre gyorsulva, ritmusosan emelkedett és süllyedt, miközben ajkai végigjárták a nyakam és a kulcscsontom vonalát.

A bensőséges pillanatot a mobilja csörgése törte meg. George halkan szitkozódott, miközben lassított a tempón, az arcáról lerítt, hogy nem tudja, mit csináljon. 

- Fel kellene venned - ziháltam, a bennem feszülő férfiassága és az alhasamat szorító érzés miatt, csak nehezen tudtam összefüggően beszélni.

George rám nézett, majd lehajolt és megcsókolt, közben éreztem, hogy kezével kinyúlt és a telefon után tapogatózott, hogy elhallgattassa. Ezt követően egy csattanás jelezte, hogy a készülék a földön végezte. - Legalább elhallgatott - motyogta George az ajkaimba, mire belemosolyogtam a csókba és még közelebb húztam őt magamhoz.

Testünk egymáshoz préselődött, ahogy egyre gyorsabb tempót diktált. Kezemmel szorosan markoltam a lepedőt, fejemet a párnába nyomtam és lehunytam a szemem, miközben George szája a nyakamra tapadt, ezzel még inkább ingerelve. Elvesztem a pillanatban, nem tudtam mennyi idő telhetett el, mikor egy erőteljes nyögéssel adta tudtomra, hogy elment, de nem állt meg, engem is el akart juttatni a csúcsra. 

Biztos voltam benne, hogy túl hangosan sikítottam fel, amikor - pár perccel George után - én is elértem az orgazmust, de abban a pillanatban nem érdekeltek a körülmények, csak arra tudtam gondolni, hogy ez így helyes és nincs senki más rajtunk kívül.

Csak mi ketten.