Twenty-five: Felmentve

Sziasztok drágák!

Úgy gondoltam, hogy mivel - az utolsó rész és az epilógus kivételével - elkészültem a részek megírásával, így kicsit gyorsítok a közzétételen és heti két fejezetet fogok hozni. Remélem, hogy tetszeni fog és nagyon köszönöm a kommenteket és a pipákat az előző részekhez!
Ui.: Nem igazán tudom, hogyan is zajlik egy tárgyalás, szóval bocsánat, ha valami nem éppen valósághű... azért igyekeztem! :D Jó olvasást! :)

Egy tizedmásodperc kellett ahhoz, hogy végigfuttassam pillantásom a termen a benne ülőkkel egyetemben és szinte azonnal kiszúrtam George-ot. Tekintetünk egy villanásnyi időre összekapcsolódott, de ez is épp elég volt, hogy erőt merítsek belőle. Felszegtem a fejem és a padsorok között előrelépkedtem, majd helyet foglaltam a védelmemre kirendelt ügyvéd mellett.

- Nos, mivel Miss Artmenson is megérkezett, így elkezdhetjük a tárgyalást - köszörülte meg a torkát a bíró, ezzel magára vonva mindenki figyelmét. - Thalia Artmensont emberrablás miatti bűnrészességgel vádoljuk, George Paul Shelley elrablásának ügyében. A vádlottunk elkábította a fiatalembert, majd segédkezett az elrablásában és fogva tartásában. Enyhítő körülmény, hogy egyes feltételezések szerint, ezt kényszer hatására tette - osztotta meg az esküdtszékkel. - Elsőként szólítanám tanúként George Shelleyt.

A fiú a nevét hallva felállt, majd felsétált az emelvényre. Miután a bíró felszólította a vallomás megtételére, valamint letétette vele az esküt, George-al váltottunk még egy utolsó pillantást, majd belekezdett.

Furcsa volt hallani az ő szájából a történetet. Elmondta, hogy hogyan ismerkedtünk meg a bárban, majd azt, hogy elkábítottam és már csak a külvárosi házunkban, egy szobában tért magához. Nem hallgatott el semmilyen részletet, kivéve, mikor azt az éjszakát együtt töltöttük. Arról senki sem tudott kettőnkön kívül. Illetve apám és Ric tudott, de nekik már nincs lehetőségük megosztani ezt senkivel. Legalábbis remélem, hogy a rendőrség téved és apám mégsem élte túl.

George beszélt arról, hogy apám emberei megverték és, hogy engem is bántalmazott, ami miatt kórházi kezelésre is szükségem volt. Viszont voltak a történetében fekete foltok, amikor eszméletlen volt, ezekről egyetlen ember tudott csak beszélni, aki a helyszínen volt, most jelen van és életben is maradt. Én.

- Bántalmazta önt a vádlott? -szúrta közbe a kérdést a bíró, mire pad alatti kezem ökölbe szorult és akaratlanul is elöntött a méreg. A bíró nem tudhatta mi történt, de attól még feldühített, hogy azt feltételezi, bárkit is bántottam volna. Az ügyvédem, Mr. Buchanan is észrevette az apró mozdulatot és figyelmeztetően pillantott rám, mire ellazítottam az izmaim és újra az emelvényen ülő két férfire koncentráltam.

- Nem - George szinte azonnal rávágta a választ, mire a férfi szemöldökét összevonta és elgondolkodó pillantást vetett felém.

- Szóval, azt mondja, hogy Miss Artmenson semmilyen testi sérülést nem okozott magának. Úgymond nem tett semmi törvénybe ütközőt, azon kívül, hogy elkábította?

- Igen, pontosan ezt mondom - felelte George, hangjából  éppen csak érezhetően csendült ki az ingerültség, ami a bírónak is feltűnhetett, ugyanis éles pillantást vetett a fiúra.

- Köszönöm Mr. Shelley - bólintott végül George felé. - Ha ez minden - kezével jelezte, hogy nincs több kérdése, mire barátom elhagyta az emelvényt és visszaült az édesanyja mellé. - Miss Artmenson, lehetősége van, hogy védőbeszédet mondjon, ugyanakkor magától is szeretnénk hallani a történteket, mivel a vádló nem tudott minden kérdésre választ adni.

Elhúztam a szám, amikor George-ot vádlóként emlegette, holott a fiú is a védelmem miatt volt itt, de ő ezt nem tudta, emiatt nem tettem semmiféle megjegyzést. Nem lett volna okos dolog leszólnom azt az embert, aki a sorsomról fog dönteni. Ezért inkább összeszorítottam a szám, fellépkedtem a bíró mellé és elfoglaltam George megüresedett helyét. A bíró ugyanazt a procedúrát elvégezte velem is, mint a barátommal, majd intett, hogy kezdhetem.

Elmeséltem mindent az én szemszögemből, kiegészítettem a George által hagyott fekete foltokat. Nevesítettem apám embereit és beszéltem a régebbi ügyeikről is, továbbá megemlítettem, édesanyám halálának körülményeit.

- Azt említette, hogy két lövést adott le az édesapjára, amikor az magukra támadt, a helyszínen azonban mégsem találták a holttestet - A bíró kijelentése kérdésnek hangzott a mondat végén felvitt hangsúly miatt.

- Így van - bólintottam. - Meglőttem apámat, de sajnos arra már nem volt időm, hogy kiszálljak a kocsiból és ellenőrizzem, hogy elég alapos munkát végeztem-e - feleltem, szándékosan gúnyt űzve a helyzetből és férfiből egyaránt, aki kezdett feldühíteni.

 Csípős válaszom megtette a hatását. A teremben feszült csend uralkodott, amíg beszéltem és ez a légkör azután is fennmaradt, mikor közöltem a bíróval, hogy végeztem és visszaültem az védőm mellé.

A bíró ezután szünetet rendelt el, hogy nyugodtan tanácskozzanak az ügyemről, addig mindenkit kiküldtek a teremből. Elfoglaltam az egyik, folyosóra helyezett bőrszéket és izzadó tenyeremmel lesimítottam a szoknyámat. Amikor távoztam a teremből, gyorsan végigpásztáztam az esküdtszék tagjait, bármi olyan érzelem után kutatva az arcukon, amiről következtetni tudok a fejükben lejátszódó gondolatokra velem kapcsolatban. Néhányan kifejezéstelenül viszonozták a pillantásom, mások arca szánakozást tükrözött, de volt, aki tanácstalanul nézett vissza. Mivel én voltam az egyetlen élő személy - apámon kívül, akit még mindig nem találtak meg -, aki ismertetni tudta az egész történetet, így csupán az én szavamra adhattak, valamint George hiányos elbeszélésére.

És ami megrémített, hogy a reakciójukból azt szűrtem le, hiába voltam teljesen őszinte, mégsem hittek nekem.

- Jól vagy, szépségem?

George fülembe suttogott szavai kizökkentettek a gondolataimból. Összerándultam, mikor meleg lehelete a nyakam érte, de csak egy pillanatig, utána George leült a mellettem lévő székbe és komoly arccal mért végig. Megbeszéltük, hogy a tárgyalás befejeztéig tartjuk a tisztes távolságot, ezért bármennyire is szerettem volna megölelni és beszívni az illatát, maradtam a helyemen.

- Persze, semmi gond - Kizártam elmémből az esküdtek legkülönfélébb érzelmeket tükröző arcát és barátom kedvéért magamra erőltettem egy mosolyt, habár tudtam, egyáltalán nem sikerült hihetőre, de nem akartam, hogy feleslegesen idegeskedjen. Elég, hogy az én gyomrom zsugorodott öklömnyi méretűre.

- Látom rajtad, hogy feszült vagy - George közelebb csúszott és a kezem után nyúlt, de mielőtt megfoghatta volna, elrántottam. Visszaengedte a sajátját, az arcáról sütött a megbántottság, még ha nem is mondta ki hangosan, de láttam rajta, hogy rosszul esett neki a reagálásom a közeledésére.

Szerettem volna mondani valami, hogy ne érezze visszautasításként a viselkedésem, de mielőtt megszólalhattam volna, Toni telepedett le a másik oldalamra és a kezembe nyomott egy szendvicset.

- Muszáj enned, nincs apelláta! - emelte fel a kezét, hogy elébe vágjon a tiltakozásomnak. - Más sem hiányzik, mint, hogy rosszul legyél vagy elájulj, így is teljesen felizgattad magad - aggodalmas pillantása belém fojtotta a kikívánkozó szavaimat.

Ellenkezés helyett inkább kicsomagoltam a szendvicset és enni kezdtem. Ahogy megéreztem az első falatot a számban, halkan felnyögtem, mire Toni széles mosollyal nyugtázta, hogy megint neki volt igaza. Csak most tudatosult bennem, hogy az elmúlt két órában mennyire kínzott az éhség, amit az idegességgel próbáltam elnyomni.

Míg én csendben elfogyasztottam a szendvicsemet, Toni biztató előadását hallgattam arról, hogy szerinte nagy jól csináltam és sikerült meggyőznöm az esküdteket, sőt még a bírót is. Én nem így láttam, de nem szóltam közbe, jól esett, hogy az asszony ilyen bizakodó volt. Mellesleg csak fél füllel hallgattam őt, figyelmemet lekötötte a másik oldalamon ülő fiú, aki hallgatásba burkolózott és szándékosan nem nézett rám. Most már a gyomromban feszülő kellemetlen érzés mellé a bűntudat is beférkőzött, amiért megbántottam, de mielőtt akármit is mondhattam volna, nyílt a tárgyaló ajtaja és visszahívtak minket.

- Nos - kezdte a bíró, egyenesen rám nézve. - Az esküdtszék meghozta a döntést. Carlos Artmenson ellen továbbra is fenntartjuk az országos körözést, életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat emberrablás és gyilkosság miatt, valamint George Shelley mellé fegyveres őrizetet rendelünk el, amíg elő nem kerül. Thalia Artmensont - A nevem hallatán elszorult a torkom és olyan erővel haraptam be az ajkam, hogy éreztem számban a vér keserű ízét. -, a vallomások és bizonyítékok fejében felmentettük a vádak alól. Szabadon távozhat, Miss Artmenson.